GRÁNIT

A gránit a legelterjedtebb és legismertebb mélységi magmás kőzet. A kontinensek felépítésében a legelterjedtebb kőzetek közé tartozik. Elnevezése a granum (szemcse) szóból származik, mely kifejezi kristályos szemcsés szövetét. Díszítő és építőkőként is elterjedt az egész világon.

Mélységi magmás kőzetek akkor keletkeznek, amikor az olvadt magma tömegek mélyen a föld alatt a lehűlésük után megdermednek, átkristályosodnak és kupola alakú benyomulásokat (intrúziókat) hoznak létre. A magma tulajdonképpen egy szilikátolvadék, mely a szilícium és az oxigén mellett tartalmazhat még más elemeket is (pl. alumínium, vas, kálcium, nátrium, magnézium). Ezek a kikristályosodáskor a magmás kőzetek alkotóivá, szilikátásványokká alakulnak. Ezek a durvaszemcsés mélységi magmás kőzetek, pl. a gránit forrásai.

Gránit jellemzően ott keletkezik, ahol kontinensek ütköznek össze, és mivel lassan hűl le, a nagy kristályok növekedéséhez rengeteg idő áll rendelkezésre.

A gránit világos (fehér, rózsaszín, vörös, szürke) színű foltos-pettyes kőzet, mely fehér vagy rózsaszín földpát, kvarc és kis mennyiségű csillámok elegyéből áll. Kőzetalkotó ásványai szabad szemmel is jól megkülönböztethetőek. Szerkezete tömött, felülete érdes.

Egyes gránitokban a sötét elegyrészek kisebb-nagyobb, borsónyi-ökölnyi csomókban csoportosulva fordulnak elő. Ezek a bázisos kiválások a magma megszilárdulásának elején kikristályosodott sötét ásványokat (magnetitot, augitot, amfibolt és biotitot) tartalmaznak. Ezek a sötét foltok befolyásolják a gránit díszítő hatását.

A durva szemcséjű gránit szilárdsága kisebb, mint az apró szemcséjűeké. Elválása többnyire pados, gyakran a padok igen vastagok, nagy tömbökben fejthetők.

Terepen jellegzetes formákat mutat, nagyméretű gömbölyű batolitok vagy a mállás során kialakuló lekerekített gömbhéjas alakzatok formájában.

A gránit sok ércásvány hordozója, arany, ón és uránérc telepek sokszor gránitos kőzeteknél alakulnak ki.

Építészet történetében az ókori Egyiptomban Asszuán vidékén bányászták a „granito rosso antico” nevű vöröses szürke gránitot, melyet piramisok, szfinxek, obeliszkek építéséhez használtak fel. A későbbi évszázadok során Európába került két híres obeliszk (Párizs: Concodre tér;  Róma: Szent Péter tér) szintén egyiptomi gránitból készült.

Nagy szilárdsága, változatos színvilága, tartóssága és nagy tömbökben való bányászása miatt építészeti felhasználása változatos: alkalmas járólapnak, szegélykőnek, lábazat vagy homlokzat építéséhez, de zúzott kőként út és vasútépítéshez is. Budapesten köztéri szobrok talapzataként, hídpillérként, díszítőkőként régóta használt.

Hagyományosan keresett a svéd, finn, német, spanyol és francia gránit, de napjainkban népszerűek a kínai, indiai gránitfajták is.

Leginkább durva felülettel vagy csiszolva és fényezve használják fel.

Eredet, keletkezése:
Jelentős mélységben, a Föld kérgében keletkezik, megolvadt láva lehűlése és kristályosodása során.

Színe:
Az uralkodó földpáttól függően világosszürke, fehér, rózsaszín, vörös.

Összetevői:
Kovasavban gazdag, szilíciumtartalma >65% és minimum 20% kvarcot tartalmaz. Meghatározó alkotórészei a rózsaszínű káliföldpát (ortoklász, mikrolin) a plagioklász földpát, a kvarc és a csillámok (sötét biotit, vagy ezüstös muszkovit,).

Szemcseméret, szerkezet:
Kristályos, változó szemcsenagyságú, leggyakrabban durvaszemcsés akár több cm meghaladó kristályokkal.

Tulajdonságai:
Kemény, tartós, tűzálló, színes összetevőinek köszönhetően változatos esztétikai megjelenésű
Törőszilárdsága gyakran elére a 2200 kg/cm2 értéket, de néha meghaladja a 3000 kg/cm2-t is.

Felhasználás:
Homlokzatok, járólapok, járdák, szegélykövek, lábazati elemek építésekor, szobor talapzatok vagy oszlopok készítésekor, zúzottkőként útalapokhoz is.